Én még a híd alatt is ellaknék, csak itt legyek New Yorkban. De hogy ekkora mákja legyen valakinek...Manhattan. A felhőkarcolók 90%-a itt található meg, a hírességektől hemzsegő utcákról nem is beszélve. És a dugókról... Már lassan 10 perce áll a forgalom. Nem mintha bánnám, végre élőben is láthatom mindazt, amit eddig csak a tévében és az interneten; tipikus new york-i házak, tűzlétrák, rendőrautók, afroamerikaik és egyéb nemzetiségek. Imádom hogy ilyen sokszínű ez a város - szó szerint!
A szüntelen dudálás, ordítozás mellett Jess és Ed pusmogása vonja el a figyelmemet New York hemzsegő, élettel teli utcáiról. Útközben intéztek hozzám néhány kérdést: a családom hogylétéről, az utazásomról, stb... Szégyellem is, de a legrövidebb válaszokat adtam, amit csak el lehet képzelni. Túlságosan is el voltam foglalva a város bámulásával ahhoz hogy beszélgetni tudjak.
A taxi egy kb. húsz emeletes apartman-szerűség előtt állt meg a 7. sugárúton. Ed gyorsan kifizette a taxist - nem éppen olcsó mulatság ez a taxizás, azt hiszem itt tartózkodásom nagy részében metrózni fogok -, kikapta a bőröndömet a csomagtartóból, majd nyomában velünk bejelentkezett a portálon - igen, mint egy hotelben...
- Üdv itthon! - karolt át Jess. - Gyere, körbevezetünk.
Amilyen kicsinek elsőre tűnt a lakás, annál nagyobb a valóságban. Bár "csak" két hálószobás, mind a két hálószobához jár egy külön, csoda szép, hangulatos fürdőszoba - jó ez a külön fürdőszobás dolog, nem szeretnék egyszer sem rányitni Edre... Vagyis szeretnék én, de na...
A konyhában is kényelmesen lehet főzőcskézni, holnap ki is fogom próbálni. Összeütök valami magyaros kaját nekik, hogy megköszönjem, hogy befogadtak. Talán egy kis gulyásleves... Visszatérve a lakás többi részére: kandallós nappali, a konyhához passzoló, hangulatos ebédlő és ami a legfontosabb - legalábbis számomra - : hatalmas ablakok, new yorki kilátással. És ez még nem minden: Jess ragyogó arccal közölte, hogy az épület legtetején egy hatalmas terasz van, ahonnan belátni egész New Yorkot, továbbá a bérlők ingyen - na jó a több százezer dolláros havi lakbértől eltekintve - használhatják a medencét és az edzőtermet is. Örömömben Jess nyakába ugrottam, úgy éreztem magam mintha most tudtam volna meg, hogy megnyertem az ötös lottót. Persze ez még azt is felülmúlja. Azt hiszem.
Miután nagyjából berendezkedtem a vendégszobában - amely sokban hasonlított az otthoni szobámhoz a hajópadlónak és a barackszínű falaknak köszönhetően - felcsaptam a laptopomat, hogy megnézzem magamnak a beérkező üzeneteimet. Amikor azonban a konnektor felé nyúltam eszembe jutott mit felejtettem el: európai csatlakoztatót magammal hozni... Ide hiába próbálnám meg beledugni a zsinórokat, amikor a megszokott kerek lyukacsok helyett laposak vannak. Na remek. Meg is van az első problémám.
Kibotorkáltam a konyhába, ahol Jess éppen zöldséget pucolt. - Segíthetek valamiben? - mentem közelebb, de leintett: - Nem kell, köszi. Mindjárt kész is lesz, csak össze kell keverni a hozzávalókat és kész is a fini saláta. - mosolygott.
- Ha nem nagy gond, elmehetek majd egyet sétálni? - tápászkodtam fel az egyik bárszékre - Tudom, már sötét van, de nem tudok úgy aludni, hogy nem jártam egyet a környéken, meg vennem kéne néhány európai csatlakoztatót, bár már biztos bezártak az ... - aztán Jess vigyorgó arcára leesett a tantusz - hát persze, itt szinte minden non-stop nyitva van.
- Gyorsan megcsinálom a salit, és utána mehetünk is. Poppyt még úgy is le kell vinnem legalább egyszer. - Áhh, igen! Poppy. Ő Jess kutyája, nagyon édes kis szőrmók, yorkshire terrier. Végszóra be is toppant a helységbe, körmei csattogtak a padlón. Elkezdte Jess lábát piszkálni, mire unokatesóm ledobott egy falat paprikát neki. A kutyus örömmel vetette rá magát.
- Na, ezzel meg is lennénk! - keverte össze az elkészült salátát, majd bedobta a hűtőszekrénybe. Felhúzta a dzsekijét, rákötötte a pórázt Poppyra, majd felkapta a kulcsait. Követve mozdulatait visszarohantam a szobámba egy kis pénzért és a telefonomért, majd elsüllyesztettem őket a pulcsim zsebében és visszarohantam a lift előtt ácsingózó Jesshez és Poppyhoz. - Ed, levisszük Poppyt! - kiáltotta Jess, mire a válasz egy "oké" volt a hálószobából.
- Na, hogy tetszik a Nagy Alma? - faggatózott Jess, miközben lefelé haladtunk a hetedik sugárúton. Dudáló autók és kiabáló emberek zaja ütötte meg a fülemet. A felhőkarcolók tetejét nem lehetett látni a leszálló köd miatt. - Gyönyörű. Egyszerűen imádom. Bár még nem sokat láttam belőle, de amit láttam, az egyszerűen fenomenális. Köszönöm, hogy befogadtatok. - áradoztam.
- Ohh, igazán semmiség. Örülök, hogy itt vagy. És tényleg szólj, ha bármire szükséged lenne. - Megint magához ölelt, amit viszonoztam, hihetetlen mennyiszer ölelgettük már meg egymást. :D - Nem vagy fáradt? - Fejrázásomra tovább folytatta a kérdezősködést - És éhes?
- Hát... az talán egy kicsit. - vallottam be kelletlenül.
- Akkor gyere! - nevetgélt, és egy hotdogos stand felé kezdett húzni. - Én fizetem! - nyomta immár a hot-dogos fickó kezébe a papírpénzt, mielőtt visszakozhattam volna.
- Hmm... ez isteni, köszi! - hálálkodtam ismét miközben tömtem magamba a tipikus amerikai ételt. Anya nem örülne, ha most látna. Mindig is utálta az utcai ételárusokat. Szerinte 'megbízhatatlanok'. Szerintem meg ő a túl paranoiás.
Gyalogoltunk még néhány háztömbnyit, mire találtunk egy elektronikai üzletet. Számomra még mindig furcsa, hogy még este kilenckor is nyitva vannak errefelé az üzletek. Ilyen ez, amikor egy budapesti csaj beszabadul egy olyan nagyvárosba, mint New York.
Miután sikerült lebonyolítanom a konnektor-vételt (és igen, teljesen egyedül intéztem el, mivel Jessnek az üzlet előtt kellett rostokolnia Poppyval) visszaindultunk a lakásuk felé.
Útközben megállított minket néhány Gossip Girl rajongó, akik letámadták unokanővéremet egy-egy fotóért és autogramért. Egyre többen kezdték felismerni, ezért megszaporáztuk a lépteinket. Pár perccel később az apartman biztonságos, rajongó-mentes előterében találtuk magunkat. Jess intett a portásnak, aki elindította nekünk a liftet - valami biztonsági kártyával.
Immár megfürödve és kifáradva fekszem újdonsült ágyikómban. És igen, New York tényleg nem alszik. Minden ugyanolyan, mint nappal, csak most a nap helyett az utcai lámpák, autólámpák, hirdetések és egyéb neonfények világítják be az egész várost. Aztán eszembe jutott, mit nem néztem még meg. Hát persze! A tetőtér! Kiugrottam az ágyból, felhúztam a köntösöm és a mamuszom, majd halkan kicsoszogtam az előszobába, és benyomtam a lift gombját.
Ahogy a lift ajtaja szét tárult előttem, úgy éreztem magam mintha egy romantikus film kellős közepébe pottyantam volna. Tátott szájjal bámultam az elém táruló látványt, meg is feledkeztem arról, hogy még mindig a lift kellős közepén állok, aminek ajtajai éppen becsukódtak volna előttem, ha gyorsan az ajtók közé nem kapom a kezeimet. Ahogy újra, teljes egészében széttárultak az ajtók, rögtön kirohantam a liftből. Lehuppantam az egyik bútorra és megbabonázva bámultam az elém tornyosuló épületek sziluettjét. Tudom, gáz, de elengedtem egy örömkiáltást - jobban mondva kurjantást - az éjszakába. Csak remélni tudom, hogy Jessék nem hallották meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése