Még élek!

Sziasztok! :)
Bocsánat, hogy nincs új rész, és nem jelentkeztem semmivel, de mostanság nagyon elfoglalt vagyok. Próbálom kiélvezni a nyár maradék - kevéske - részét a barátaimmal és a családommal. Meg persze továbbra is a nyelvvizsgára készülődöm. :/
De a zárásról term. szó sincs, mindjárt neki állok az új fejezetnek is,csak azt nem tudom, hogy ma még végzek e vele, mert ma se leszek itthon egész nap. :$
xoxo

3. fejezet - Gossip Girls and Guys

Másnap reggel kicsit fáradtan ébredtem. Nem csoda, egészen hajnali egy óráig a tetőn időztem és csak néztem az elém táruló látványt, miközben az elmúlt órák hihetetlen eseményein töprengtem. Végül azonban az időeltolódás kifogott rajtam, így kénytelen voltam aludni menni. Pedig szívesen bámultam volna még a nyughatatlan város éjjeli fényeit. Ennél nem láttam szebbet. Ennél nem is létezhet szebb.
Nagy nehezen, de végül sikerült felkelnem. Beágyaztam, majd a fürdő felé vettem az irányt. Megmostam az arcom hideg vízzel - ettől mindig felébredek -, majd kentem egy kis hidratáló krémet az arcomra. Kivánszorogtam az előszobába, ahol Ed éppen újságot olvasott, Jess pedig a konyhában tevékenykedett.
- Jó reggelt! - csiripelte vidáman Jess, mire Ed is felnézett, és intézett felém egy kedves mosolyt, majd újra a kezében tartott papírtömegnek szentelte figyelmét.
- Jó reggelt! - viszonoztam a kedves mosolyt, majd a pulthoz lépve töltöttem magamnak egy fél bögre kávét. Éppen hogy csak belehörpintettem, amikor Jess gőzölgő palacsintát rakott elém. - Oh, igazán nem kellett volna fáradoznod. Összeütöttem volna valamit.
- Szó sem lehet róla, hogy az első amerikai reggelidet ne én készítsem! - húzta ki magát. - Reggeli után pedig mars készülődni, mert...ma eljössz velünk a forgatásra. - egy pillanatra a torkomon akadt a kávé. - Hogy ééén? - hitetlenkedtem.
- Nem akarlak egyedül hagyni már az első napodon, márpedig egész héten forgatnunk kell. Meg gondoltam megakarod ismerni a többi színészt... - vigyorgott.
- Még szép! - lelkesedtem, ahogy a szereplőkre gondoltam: Serena, Blair, Nate, Dan, Rufus, Lily, Jenny... Áááá! Ma találkozom velük!!! Gyorsabban kezdtem falni a reggelimet, pillanatok alatt bekapkodtam, majd kávéval leöblítettem. Beraktam a csetrest a mosogatógépbe, majd ugrándozva visszamentem a szobámba. Ajj, mit vegyek fel?!
Végül egy sötét farmernadrág és egy kanárisárga póló mellett döntöttem, a hozzájuk illő szandállal és egy karkötővel kiegészítve. A hajamat is sikerült normálisan beállítanom, és egy kis természetes make-upot is felkentem - semmi extra, csak egy kis szempillaspirál meg szájfény. Elégedetten mosolyogtam a tükörképemre, hosszú-vékony lábaimon különösen jól mutatott ez a rövidnaci-szandál kombó.
Indulás előtt még volt időm felhívni az otthoniakat, akiknek izgatottan számoltam be az eddig történtekről, és a soron következőkről...Jessel is beszéltek egy kicsit, de aztán le kellett ráznunk őket, mert Jessék már indultak volna a forgatásra. Anya hangját hallva természetesen rögtön honvágyam lett, de amint eszembe jutott a mai forgatás, jobb kedvre derültem.

Bár még csak előkészültek a forgatáshoz, már hatalmas tömeg gyűlt össze a forgatás helyszínén, Brooklyn valamelyik félreeső negyedében. Mi egy szürke, sötétített ablakos Audi kocsival érkeztünk, amit Ed vezetett - és ami egészen eddig az apartman egyik garázsában állt . Ahogy kiszálltunk - vagyis ahogy Ed és Jess kiszálltak - hatalmas sikítozás és örömkiáltás ütötte meg a fülemet. Jessék barátságosan intettek a rajongóknak a korlát túloldalára, majd a lakókocsik irányába tereltek minket. Jess kézen fogott és úgy húzott maga után, félve hogy eltévednék ebben az embertömegben. Statiszták, stábtagok, kamerák mindenhol. Huhh, izgi nap nyár elé nézünk.
Hirtelen mély együttérzés öntött el a rajongók iránt. Ha nem lennék ilyen kiváltságos, akkor csak én is egy lennék a sikítozó lányok közül. A világ legszerencsésebb lányának éreztem magam ebben a pillanatban. A kedvenceim között tölthetem a napjaimat, beszélhetek velük, az egyik a rokonom is. Még mindig nem fogtam fel igazán.

Jól eső borzongás fogott el, amikor becsapódott mögöttünk a lakókocsi ajtaja, elszigetelve bennünket az embertelen melegtől, mely odakint tombol, akárcsak a rajongók... Aztán néztem csak körbe. Sminkcuccok, ruhák és emberek tömkelege. Hogy fér el ennyi minden egy lakókocsiban?! Oké, ez nem olyan hétköznapi lakókocsi. Tényleg rohadt nagy, talán még egy dinoszaurusz is beleférne.
- Jessica! Edward! - futott hozzánk egy idősödő, szemüveges nő - Gyertek már, alig egy óra maradt az első jelenet felvételéig! - ragadta meg Jess karját, Edet pedig a másik irányba terelte, aki nyomott egy gyors puszit Jess szájára, majd a nő kérésére elindult a másik irányba.
- Ő velem van! - mutatott rám Jessy - Az unokahúgom, Bianca.
- Oh, szervusz kedveském, örülök, hogy megismerhetlek! - nyújtotta a kezét egy barátságos mosoly kíséretében. - Melinda vagyok.
- Részemről a szerencse, Melinda. - ráztam meg a kezét.

Melinda egy kicsi, de annál jobban megvilágított, illatos szobába hozott minket. A hatalmas tükrök előtt három lányt pillantottam meg, akiket éppen a sminkesek és fodrászok hada foglalkoztatott. Amikor közelebb értünk hozzájuk, akkor esett le, hogy kiket is látok. A szőke hajú szépség, Serena megformálója, Blake Lively és híres barátnője Blair, azaz Leighton Meester. A harmadik lányt azonban nem ismertem fel, biztosan új.
- Jessica! - ugrott fel Blake a székéből, amint észrevett minket. Megölelte, majd felém fordult. - Te vagy...Bianca, igaz? - tétovázott, de továbbra is kedvesen mosolygott. Halkan bólintottam, még mindig meg voltam szeppenve. Eddig csak Chuck Bass és Vanessa Abrahams megformálójához volt nagyon nagy szerencsém, most viszont itt állt előttem a sorozat főszereplője, Serena és a másodhegedűs Blair alakítója... Mondanom sem kell, hogy éreztem magam. Részletesebben is bemutatkoztam neki is és Leightonnak is, amíg Jess a sminkesek és a fodrászok gyűrűjében rekedt. Megtudtam a harmadik lány nevét is, aki vendégszereplőként jelenik meg a sorozatban - az első kulisszatitok, ez az! Ja igen, az ő neve Joanna.
Már egész jól hozzászoktam a sztárok jelenlétéhez, meséltem a lányoknak Magyarországról és az életemről. Hihetetlen milyen kedvesek és mennyire szerények! És hihetetlen, hogy velük beszélgetek.
Amikor végre Jess is kész van, egymásba karolva  - egyik kezem Jessy karján, mási kezem Leighton karján - lépünk ki a fülledt, párás new yorki levegőre. Blake egy nyafogásnak aligha mondható panaszt tesz a melegről az asszisztensek már ugranak is és hozzák a hűtött ásványvizes palackokat - az én kezembe is nyomnak egyet!!!

Már egy jó ideje ácsorogtunk odakint, a rendező magyarázott valamit Joannának és Leightonnak, miközben Blake és Jess a szöveget tanulmányozta. Egyszer csak kicsapódott a lakókocsi ajtaja és Ed lépett ki rajta...Chace Crawforddal a nyomában!

Fogalmam sincs, hogy a meleg vagy Chace közelgő alakja volt rám ilyen hatással, de úgy éreztem hogy menten elájulok. Aranybarna, kócos haja meg-megcsillant a napfényben, ahogy közeledett. Igéző, kék szemei mélyen belefúródtak az enyémbe. Pirulva kaptam el a fejem, a kezemben szorongatott ásványvíz palackjáról egészen a tenyerem aljáig csurgott a víz. Legalább ez hűsített valamennyire.
Chace sorban megölelte a lányokat, majd felém indult. Észrevétlenül megtöröltem vizes kezeimet a nadrágomba, majd Chace felé nyújtottam a kezem. Bemutatkoztam neki, ő is nekem - nem mintha erre szükség lett volna -, majd meglepően gyors mozdulattal magához húzott, és megölelt. Oké, a többieket is megölelte ez biztos valami hihetetlenül édes szokás nála. Nem bántam. Miért is tettem volna? És hmm, micsoda illata van... Kelletlenül engedtem el, amikor őt szólították. Kezdődik az első jelenet felvétele. Kénytelen voltam kiállni a kamerák elől, így a lakókocsik takarásában üldögélő alkalmazottak mellé telepedtem.  
Csapó indul, felvétel, kamera forog!

2. fejezet - Welcome to my new life

Magam sem tudom miért lepődtem meg azon, hogy New York legelitebb, legpuccosabb kerülete, Manhattan irányába robogtunk a taxival. Elvégre filmsztárok, megengedhetik maguknak.
Én még a híd alatt is ellaknék, csak itt legyek New Yorkban. De hogy ekkora mákja legyen valakinek...Manhattan. A felhőkarcolók 90%-a itt található meg, a hírességektől hemzsegő utcákról nem is beszélve. És a dugókról... Már lassan 10 perce áll a forgalom. Nem mintha bánnám, végre élőben is láthatom mindazt, amit eddig csak a tévében és az interneten; tipikus new york-i házak, tűzlétrák, rendőrautók, afroamerikaik és egyéb nemzetiségek. Imádom hogy ilyen sokszínű ez a város - szó szerint!
A szüntelen dudálás, ordítozás mellett Jess és Ed pusmogása vonja el a figyelmemet New York hemzsegő, élettel teli utcáiról. Útközben intéztek hozzám néhány kérdést: a családom hogylétéről, az utazásomról, stb... Szégyellem is, de a legrövidebb válaszokat adtam, amit csak el lehet képzelni. Túlságosan is el voltam foglalva a város bámulásával ahhoz hogy beszélgetni tudjak.

A taxi egy kb. húsz emeletes apartman-szerűség előtt állt meg a 7. sugárúton. Ed gyorsan kifizette a taxist - nem éppen olcsó mulatság ez a taxizás, azt hiszem itt tartózkodásom nagy részében metrózni fogok -, kikapta a bőröndömet a csomagtartóból, majd nyomában velünk bejelentkezett a portálon - igen, mint egy hotelben...

Felérve a lakásra a szemem még az eddigieknél is jobban elkerekedett. Ez a lakás! OMG! Két híresség luxuslakásában vagyok...és itt töltöm az egész nyaram...Valaki csípjen meg, mert ez biztos csak egy álom. Egy gyönyörű álom. - Tisztára olyan az egész, mintha Chuck Bass hoteljében lennék! - hallottam a saját hangom. Na ne, megint mit csináltam?! Tényleg Ed karakteréről beszélek?? Remélem nem lesz mérges, úgy tudom a sztárok nem szeretik, ha a karaktereikkel hasonlítgatják össze őket. A várt morgás helyett azonban halk kuncogást hallottam. Ed nevetett. - Ha szeretnéd, elmehetünk valamikor megnézni az Empiret. Bár nagyrészt stúdióban készülnek azok a felvételek amiket a sorozatban látsz. - válaszolta szüntelen mosolygással. Ááá, még mindig nem tudom elhinni, hogy Ed Westwickkel fogok együtt élni. Szent ég!!! :D
- Üdv itthon! - karolt át Jess. - Gyere, körbevezetünk.

Amilyen kicsinek elsőre tűnt a lakás, annál nagyobb a valóságban. Bár "csak" két hálószobás, mind a két hálószobához jár egy külön, csoda szép, hangulatos fürdőszoba - jó ez a külön fürdőszobás dolog, nem szeretnék egyszer sem rányitni Edre... Vagyis szeretnék én, de na...
A konyhában is kényelmesen lehet főzőcskézni, holnap ki is fogom próbálni. Összeütök valami magyaros kaját nekik, hogy megköszönjem, hogy befogadtak. Talán egy kis gulyásleves... Visszatérve a lakás többi részére: kandallós nappali, a konyhához passzoló, hangulatos ebédlő és ami a legfontosabb - legalábbis számomra - : hatalmas ablakok, new yorki kilátással. És ez még nem minden: Jess ragyogó arccal közölte, hogy az épület legtetején egy hatalmas terasz van, ahonnan belátni egész New Yorkot, továbbá a bérlők ingyen - na jó a több százezer dolláros havi lakbértől eltekintve - használhatják a medencét és az edzőtermet is. Örömömben Jess nyakába ugrottam, úgy éreztem magam mintha most tudtam volna meg, hogy megnyertem az ötös lottót. Persze ez még azt is felülmúlja. Azt hiszem.

Miután nagyjából berendezkedtem a vendégszobában - amely sokban hasonlított az otthoni szobámhoz a hajópadlónak és a barackszínű falaknak köszönhetően - felcsaptam a laptopomat, hogy megnézzem magamnak a beérkező üzeneteimet. Amikor azonban a konnektor felé nyúltam eszembe jutott mit felejtettem el: európai csatlakoztatót magammal hozni... Ide hiába próbálnám meg beledugni a zsinórokat, amikor a megszokott kerek lyukacsok helyett laposak vannak. Na remek. Meg is van az első problémám.
Kibotorkáltam a konyhába, ahol Jess éppen zöldséget pucolt. - Segíthetek valamiben? - mentem közelebb, de leintett: - Nem kell, köszi. Mindjárt kész is lesz, csak össze kell keverni a hozzávalókat és kész is a fini saláta. - mosolygott.
- Ha nem nagy gond, elmehetek majd egyet sétálni? - tápászkodtam fel az egyik bárszékre - Tudom, már sötét van, de nem tudok úgy aludni, hogy nem jártam egyet a környéken, meg vennem kéne néhány európai csatlakoztatót, bár már biztos bezártak az ... - aztán Jess vigyorgó arcára leesett a tantusz - hát persze, itt szinte minden non-stop nyitva van.
- Gyorsan megcsinálom a salit, és utána mehetünk is. Poppyt még úgy is le kell vinnem legalább egyszer. - Áhh, igen! Poppy. Ő Jess kutyája, nagyon édes kis szőrmók, yorkshire terrier. Végszóra be is toppant a helységbe, körmei csattogtak a padlón. Elkezdte Jess lábát piszkálni, mire unokatesóm ledobott egy falat paprikát neki. A kutyus örömmel vetette rá magát.
- Na, ezzel meg is lennénk! - keverte össze az elkészült salátát, majd bedobta a hűtőszekrénybe. Felhúzta a dzsekijét, rákötötte a pórázt Poppyra, majd felkapta a kulcsait. Követve mozdulatait visszarohantam a szobámba egy kis pénzért és a telefonomért, majd elsüllyesztettem őket a pulcsim zsebében és visszarohantam a lift előtt ácsingózó Jesshez és Poppyhoz. - Ed, levisszük Poppyt! - kiáltotta Jess, mire a válasz egy "oké" volt a hálószobából.

- Na, hogy tetszik a Nagy Alma? - faggatózott Jess, miközben lefelé haladtunk a hetedik sugárúton. Dudáló autók és kiabáló emberek zaja ütötte meg a fülemet. A felhőkarcolók tetejét nem lehetett látni a leszálló köd miatt. - Gyönyörű. Egyszerűen imádom. Bár még nem sokat láttam belőle, de amit láttam, az egyszerűen fenomenális. Köszönöm, hogy befogadtatok. - áradoztam.
- Ohh, igazán semmiség. Örülök, hogy itt vagy. És tényleg szólj, ha bármire szükséged lenne. - Megint magához ölelt, amit viszonoztam, hihetetlen mennyiszer ölelgettük már meg egymást. :D - Nem vagy fáradt? - Fejrázásomra tovább folytatta a kérdezősködést - És éhes?
- Hát... az talán egy kicsit. - vallottam be kelletlenül.
- Akkor gyere! - nevetgélt, és egy hotdogos stand felé kezdett húzni. - Én fizetem! - nyomta immár a hot-dogos fickó kezébe a papírpénzt, mielőtt visszakozhattam volna.
- Hmm... ez isteni, köszi! - hálálkodtam ismét miközben tömtem magamba a tipikus amerikai ételt. Anya nem örülne, ha most látna. Mindig is utálta az utcai ételárusokat. Szerinte 'megbízhatatlanok'. Szerintem meg ő a túl paranoiás.
Gyalogoltunk még néhány háztömbnyit, mire találtunk egy elektronikai üzletet. Számomra még mindig furcsa, hogy még este kilenckor is nyitva vannak errefelé az üzletek. Ilyen ez, amikor egy budapesti csaj beszabadul egy olyan nagyvárosba, mint New York.
Miután sikerült lebonyolítanom a konnektor-vételt (és igen, teljesen egyedül intéztem el, mivel Jessnek az üzlet előtt kellett rostokolnia Poppyval) visszaindultunk a lakásuk felé.
Útközben megállított minket néhány Gossip Girl rajongó, akik letámadták unokanővéremet egy-egy fotóért és autogramért. Egyre többen kezdték felismerni, ezért megszaporáztuk a lépteinket. Pár perccel később az apartman biztonságos, rajongó-mentes előterében találtuk magunkat. Jess intett a portásnak, aki elindította nekünk a liftet - valami biztonsági kártyával.

Immár megfürödve és kifáradva fekszem újdonsült ágyikómban. És igen, New York tényleg nem alszik. Minden ugyanolyan, mint nappal, csak most a nap helyett az utcai lámpák, autólámpák, hirdetések és egyéb neonfények világítják be az egész várost. Aztán eszembe jutott, mit nem néztem még meg. Hát persze! A tetőtér! Kiugrottam az ágyból, felhúztam a köntösöm és a mamuszom, majd halkan kicsoszogtam az előszobába, és benyomtam a lift gombját.

Ahogy a lift ajtaja szét tárult előttem, úgy éreztem magam mintha egy romantikus film kellős közepébe pottyantam volna. Tátott szájjal bámultam az elém táruló látványt, meg is feledkeztem arról, hogy még mindig a lift kellős közepén állok, aminek ajtajai éppen becsukódtak volna előttem, ha gyorsan az ajtók közé nem kapom a kezeimet. Ahogy újra, teljes egészében széttárultak az ajtók, rögtön kirohantam a liftből. Lehuppantam az egyik bútorra és megbabonázva bámultam az elém tornyosuló épületek sziluettjét. Tudom, gáz, de elengedtem egy örömkiáltást - jobban mondva kurjantást - az éjszakába. Csak remélni tudom, hogy Jessék nem hallották meg.

1. fejezet - Untitled

Éppen az utolsó ruhadarabokat gyömöszöltem bele a nagyobbik bőröndömbe - csak fél kilóval túllépve a megengedett súlyhatárt -, amikor valaki kopogtatott az ajtómon. - Gyere be! - kiáltottam, miközben a bőrönd cipzárjával bajlódtam. Anya dugta be a fejét - Indulhatunk?!
- Mindjárt, csak beakadt ez a izé - igen, még mindig a cipzárral szerencsétlenkedtem.
- Hagyd, majd én! - időközben anya mellettem termett, és szakszerű mozdulatokkal behúzta a bőrönd száját. - Mi lesz veled nélkülem? - csóválta a fejét. Már megint ez a téma! 17 éves vagyok, könyörgöm. Oké, már egy cipzár is kifog rajtam, de majd csak el leszek valahogy. - Te komolyan teljesen egyedül akarsz az USA-ba utazni?
- Hát azért nem teljesen egyedül. Apa Frankfurtig velem jön, utána meg kb. 100 másik utassal együtt rettegek a lezuhanástól.
- Ilyet meg se említs nekem! Így sem fogok 3 hónapig nyugodtan aludni.
- Ajj, anyu, nyugi már! Nem először repülök már, aztán meg a reptéren vár rám Jess, akinél biztonságban - és boldogságban - tölthetem el a nyaramat.
- Ígérd meg, hogy felhívsz, ahogy földet értél!
- Cserkészbecsszó! - mosolyogtam, majd megöleltem - Hiányozni fogsz.

Miután a reptéren is eljátszottuk az "érzelgős búcsú" jelenetet anyummal és az idegesítő kisöcsémmel, apával a beszállókapuhoz kecmeregtünk. Öntelt mosollyal nyugtáztam, hogy rendben találták a papírjaimat és hogy a túlméretezett bőröndömbe sem kötöttek bele. 14:10-kor indult a Lufthansa Budapestről, és 15:55 perckor már meg is érkeztünk Frankfurtba. Innen csak 2 óra múlva szabadulhatok, amikor is Boeing járatot indítanak az Államokba. Hát igen, az utazás nem éppen a legkellemesebb része a nyaralásnak.
Apa kb.fél 5ig maradt velem, mert utána mennie kellett valami megbeszélésre. Hát igen, ilyen egy üzletember élete...Bár nem panaszkodhatunk az anyagiak miatt.
- Biztos boldogulsz most már? - kérdezte aggódó pillantásokkal vegyítve. Válaszul csak bólintottam. - Vigyázz magadra, oké?! - ölelt meg búcsúzóul, majd néhány másodperccel később már el is engedett. - És hívj fel! - kiabált utánam, de későn eszméltem fel, a tömeg már el is nyelte. Kerestem egy szabad padot, ahova letelepedtem, majd tárcsáztam anyut. Két csöngés után már fel is vette. Mindent elmeséltem neki ami az utóbbi pár órában történt, és megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben. Még ha ez nem is volt így... Bár tényleg repültem már egy párszor, még most is féltem a LOST-ban látottaktól, a terroristákról nem is beszélve. Beleborzongtam a gondolatba is. Miután sikerült leráznom anyát - igen, szeretem, de néha már túlzásba viszi az aggódást -, kerestem egy mosdót, ahol felfrissíthettem egy kicsit magam.
Rápillantottam az órámra, és örömmel állapítottam meg, hogy már csak 3/4 óra van az indulásig. Gyorsan beszaladtam a büfébe, vettem egy ásványvizet - mert valahogy el kell költenem azt a kis eurót is ami nálam van - majd beálltam a sorba a biztonsági ellenőrzéseknél. A bőröndömet még a megérkezés után lepasszoltam a check-innél úgyhogy csak a kis kézitáskámat és a cipőmet kellett levetnem. Csipogtatásnál természetesen minden létező dolog becsipogott, de megkönnyebbültem amikor végre elhitték hogy nem vagyok gonosz terrorista.

Immár a gépen ülök és bámészkodok lefelé - nagy mázlim van, a jobb oldali ablak mellett ülök -, a felszállás megint kicsit húzós, de aztán ahogy végre egyenesbe jöttünk ki mertem nézni a kis ablakon. A kilátás lélegzetelállító (még nekem is, aki minden nyáron legalább egyszer ült repülőn). Most sem bírok magammal, és nekikezdek a szüntelen kattogtatásnak. Muszáj megörökítenem minden egyes pillanatot az első amerikai nyaralásomból. Persze nem jártam teljes sikerrel, mert az út legnagyobb részét átaludtam, a többit pedig átkajáltam (van ilyen szó egyáltalán?).
Már kerek 5 órája utazom, de a kijelző szerint még 2 óra vár rám. Remek. Bekapcsoltam egy filmet magamnak, fogalmam sincs mi a címe, de valami szörnyű musicalnek ígérkezik. A legunalmasabb percekben (naná, hogy ebből van a legtöbb) kikukkantottam az ablakon, és meg kellett állapítanom, hogy éppen az óceán felett repülünk. Készítettem így is egy képet, de sok nem látszik a töméntelen felhő tömeg miatt.
A filmnek a leszállás előtt 35 perccel vége lett, úgyhogy rendeltem még egy szendvicset. Unaloműzésként enni. Szent ég, mire nem képes az ember! Nem mintha nem lenne tervbe véve hogy minden második nap futok majd a Central Parkban. Oh, istenem! Central Park. Eddig csak filmekben láttam, és pár óra jó pár óra múlva végre a saját bőrömön is megtapasztalhatom. Ááá, érjünk már oda!!!
Türelmetlenkedésemet megunva tettem még egy utolsó látogatást a mosdóba, majd néhány perccel visszatérésem után már ránk is parancsoltak, hogy kapcsoljuk be az öveinket, mert mindjárt New Yorkba érünk. :) Engedelmeskedtem a kérésnek, és izgatottan néztem ki az ablakon. Gyönyörűbb mint a képeken. Ahogy lejjebb ereszkedtünk, a felhő tömeg úgy tűnt el a szemünk elől, és úgy emelkedtek egyre magasabbra NYC felhőkarcolói. OMG!

Földet érve a Kennedy reptéren gyorsan megtornáztattam elgémberedett lábaimat, majd kapkodva indultam meg a bejárat felé, hogy minél hamarabb túl essek a biztonságiakon. Sorra kerülve a fickó feltett néhány sablon kérdést, melyekre a legsablonosabb, legterrorizmusmentesebb válaszokat adtam. Megnézte a kezemben szorongatott köteg papírt - vízum, igazolványok, stb... -, melyeket alapos átbogarászás után egy mosoly kíséretében vissza is kaptam. A biztonsági kapukon túljutva megkapom az XXL-es bőröndömet is, a papírjaimat gondosan elmélyesztem a kézitáskámban, majd előkotorászom a telefonomat. Magam mögött húzva a bőröndömet verekedem át magam a tömegen a bejáratig. Egy pillanatra már megijedtem, hogy Jess elfelejtett. De aztán megpillantom őt, és Szent Isten! Ed...West...wicket a terminál egyik félreeső zugában. A legidiótább vigyoromat felöltve - mert az ilyen helyzetekben (celebes) persze hogy ilyen gáz vigyort tudok csak felmutatni - indulok meg a két celeb ismerősöm felé. Mindketten napszemüvegben és sapkában próbálják eltakarni magukat a paparazzók és a rajongók elől - kisebb, nagyobb sikerrel. Amikor végre ők is észrevesznek, elindulnak felém. Jess a nyakamba veti magát, míg Ed udvariasan átveszi tőlem a bőröndömet. Szent Isten, Chuck Bass életnagyságban!! Aww *.* Hogy most mennyien irigyelhetnek! Őrültrajongólány-kitörésemet visszafogva mutatkozom be neki megköszönve azt is hogy cipeli a bőröndömet, puszi-puszi. Jess belém karol, Ed pedig előttünk haladva lép ki a new yorki (!!!!) levegőre. Ahogy kiérünk a nyomában, kapkodva szívom magamba New York tömény, fémes levegőjét. Oké, másnak visszataszító a szmogos levegő, de valljuk be: szőröstül-bőröstül imádom ezt a várost!
Jess int a taxisofőrnek -akit biztosan miattam béreltek ki -, aki szinte kitépi Ed kezéből a bőröndömet, és a csomagtartóba hajítja - nem éppen finom mozdulatokkal... Csak ésszel, ember!

Forbidden Love

Sziasztok! :)
Már régóta tépelődöm a dolgon, hogy nyissak e egy történetes oldalt, vagy ne. Értelemszerűen végül az előbbi mellett döntöttem. Nagyon beleéltem már magam a sztoriba, és New Yorkot is, illetve a Gossip Girlt is imádom. Remélem nektek is tetszeni fog ez az elsőre hihetetlennek tűnő sztáros történet - de az tényleg igaz, hogy Jessica Szohr magyar származású! Próbálom minél élethűbbre és szórakoztatóbbra írni, de még kezdő író vagyok, úgyhogy nézzétek el nekem. :$
A sztorit a GG rajongók jobban értik majd, de természetesen aki nem nézi a sorozatot, az is érteni fogja. (:
Igyekszem minél hamarabb jönni az első fejezettel! A szereplők jellemzését már elkészítettem, melyet képekkel is illusztráltam. Több infót azért nem közöltem, mert nem akarom lelőni a poént. :D
Sok puszi. bianca

Ui.: Nem tudom elégszer megköszönni Mollynak, amiért segített a blog szerkesztésen eligazodni. Köszönöm <3